Tervezés Kivitelezés Referenciák Szakmai fórum Elérhetőség

Tervezés

Egy jól használható, hatékony rendszer alapja a tervezés!

Egy rosszul, vagy egyáltalán nem megtervezett rendszer üzemeltetése már rövidtávon sokkal többe kerülhet, mint amennyit megspórolhatunk a tervezésen, ezért is fektetünk nagy hangsúlyt a rendszereink tervezésére. A nagyobb beruházások esetében pedig jogszabály íjra elő a megfelelő tervezést.

Első lépésben pontosan felmérjük az igényeket, mert csak ezen ismeretek birtokában lehet elkezdeni a tervezést, meghatározni a szükséges eszközöket, berendezéseket. A mai technológiák már szinte minden igényt kielégítenek, például figyelembe veszik a külső hőmérsékletet, páratartalmat, napszakot, összegyűjtik az adatokat egy - vagy több - központi egységbe és ezek alapján határozzák meg azt, hogy hűteni, vagy fűteni kell, a hűtést, vagy fűtést, milyen intenzitással kell üzemeltetni a megfelelő hőmérséklet eléréséhez.

Téli időszakban például napsütés esetén a nagy üvegfelülettel rendelkező helységben érdemes a redőnyt felhúzni, hogy minél jobban ki tudjuk használni a nap melegítő energiáját, míg nyári napsütésben érdemes a redőnyöket leengedni, hogy minél kevesebb meleg jusson be a helységbe és kevésbé kelljen a légkondicionálót használni.

Ahhoz tehát, hogy egy ilyen "egyszerű" rendszer jól működjön, pontos terveket kell készíteni az elvárások figyelembe vételével, hisz egy ilyen rendszer a mindennapi életünk minőségét is meghatározza. A mai árak mellett pedig kiemelten fontos a takarékos és hatékony működés.

Nagyobb rendszerek esetén - például áruházak, raktárak - egy nem megfelelően megtervezett és kivitelezett rendszer működési költsége akár 10%-kal is magasabb lehet, mint egy professzionális módon megvalósított rendszeré.